Lean a gyakorlatban: tapasztalatok, eredmények, tanulságok (2025. április 3.)

Molnár Szabolcs - Elnök, ügyvezető, Lean Enterprise Institute Hungary

Eredeti végzettsége közgazdász. A lean elveket 2000-ben kezdte el alkalmazni hazai multinacionális vállalatoknál, szakmai tudását amerikai, németországi és mexikói lean projektek során mélyítette el. 2005-ben lépett lean tanácsadói pályára. Számos hazai termelő-, szolgáltató vállalatnál vezetett lean projekteket, a stratégia kialakításától egészen az operatív szintig.

 

Ötletgazdája, alapítója a Lean Enterprise Institute (LEI) hazai szervezetének, illetve a Magyarországi Lean Szövetségnek, amelynek 2011 szeptemberi alapítása óta annak elnökeként, kollégáival a lean szemlélet népszerűsítésén, fejlesztésén dolgozik. 32 ország LEI szervezetének vezetőjével együtt tagja a Lean Global Network elnökségének.

 

A Lean szemlélet (Lean Thinking), a Tanulj meg látni (Learning to See), a Vezesd a tanulást (Managing to Learn), A tisztelet ereje (Lead with Respect), A menedzsment munkája (The Work of Management), valamint a Lean, a mindennapi kenyerünk (The Lean Bakery) könyvek szakmai lektora.

 

Bereczki Csaba - Partner, Senior lean coach, Lean Enterprise Institute Hungary

Csaba Munkatapasztalatát gyártás, ellátási lánc, szolgáltatás és szolgáltató központok területeken szerezte mérnöki, közép-, majd pedig felsővezetői pozíciókban. A lean menedzsmentet 2002 óta alkalmazza, kiegészítve a Six Sigma módszerrel.
 

2011 óta alapítóként és elnökségi tagként a Lean Enterprise Institute (LEI) magyarországi szervezetét és a Lean Global Networköt (LGN) építi. További tapasztalatot a BNP Paribas és az Avis Budget Group EMEA régiójának lean átalakulásáért felelős szakmai vezetőjeként szerzett. Feladata a vállalatcsoport egységeinek lean transzformációja volt Magyarországon és Európa szerte.
 

A Bosch Lean Akadémia pilot projektjének vezetője (LEI), a Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem meghívott előadója, 2017 óta a Neumann János Egyetem lean tárgyainak oktatója.
Főbb szakterületei a stratégia alapú vezetés (Hoshin), a teljes vállalati transzformáció, felsővezetők fejlesztése, menedzsment rendszerek, a Toyota-KATA és a TWI programok.

 

Páll Liliána - Supply Chain Manager, Tenica Ungheria Kft.

Liliána végzettségét tekintve közgazdász, jelenleg a Tecnica Group nagykállói – Tecnica, Nordica, Blizzard – síbakancsokat gyártó üzemében dolgozik mint Supply Chain Manager. A Tecnica Group vezető sportruházatgyártó a lábbelik és a téli sporteszközök piacán.
 

Liliána még a – Miskolci Egyetem és a LEI által működtetett – Bosch Lean Akadémia keretein belül ismerkedett meg a lean menedzsment alapjaival, amelyet először a GE-nél kamatoztatott.
 

7 éve csatlakozott a Tecnica cégcsoporthoz azzal a céllal, hogy támogassa a szervezet lean transzformációját, majd 2 évvel később lehetőséget kapott arra, hogy termelésvezetőként is kipróbálja magát.
 

2023 óta tölti be jelenlegi pozícióját a vállalatnál, felelőssége alá tartozik a termeléstervezés, a raktár és a logisztika, ahol igyekszik a gembán eltöltött idő tapasztalatait hasznosítani, és rendszerszintű fejlesztéseken keresztül támogatni a gyártási folyamatokat.

 

Bartha Beáta - Lean coach, Senior TWI JI szakértő, Lean Enterprise Institute Hungary

Bea közel 20 évig dolgozott multinacionális gyártóvállalatoknál a folyamatos fejlesztés és minőségmenedzsment területén. A Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karán szerzett Műszaki Menedzser diplomát, majd a Budapesti Gazdasági Egyetemen TQM szakértőként végzett. Pályafutását olyan nemzetközi vállalatoknál építette, mint a Flextronics, a National Instruments, a Teva és a Jabil, ahol széles körű tapasztalatot szerzett a minőségbiztosítás és a lean menedzsment területén. A Tevánál és a Jabilnél az Operational Excellence / Működési Kiválóság programot irányította. 2017 óta a Lean Enterprise Institute Hungary csapatának tagja, ahol fejlesztési projektekben támogatja partnereit. Nyolc éve foglalkozik a munka betanítási folyamatok és vezetői rendszerek fejlesztésével. Hisz abban, hogy a gyakorlati tapasztalat a leghitelesebb alap, így bárhol dolgozik nem mulasztja el saját bőrén megtapasztalni az adott cég betanítási gyakorlatát.

Szalay Csaba - Partner, Senior lean coach, Lean Enterprise Institute Hungary

Csaba 2003 óta foglalkozik gyártó és szolgáltató vállalatok lean szemléletű fejlesztésével. A Pannon Egyetemen szerzett először műszaki menedzser, majd közgazdász szakon diplomát, ezt követően szakmai pályáját a Zollner Elektronik Kft-nél, egy közel 3000 főt foglalkoztató német tulajdonú autóipari beszállítónál indította el, ahol négy évig dolgozott a vállalat termelő üzemeinek lean transzformációján.
 

2006-ban kezdett el lean trénerként és tanácsadóként dolgozni, szakmai pályafutása során számos gyártó (pl.: Audi, Continental, Festo-AM, Fiorentini, Grundfos, Herendi Porcelánmanufaktúra, Viatris) és szolgáltató (pl.: CIB Bank, E.ON, OBI, Praktiker) vállalattal dolgozott együtt a szervezetek működésének lean elvek mentén történő fejlesztésén. Csaba 2015 óta a LEI partnere.

 

Fényes Anikó - Lean expert, MOL Group Center Business Excellence Team

Fényes Anikó vagyok. A Debreceni Egyetem műszaki főiskolai karán végeztem településmérnökként (1998), majd 2013-ban lean mérnöki végzettséget szereztem. Lean pályafutásomat a Raiffeisen Bank Zrt.-nél kezdtem, ahol a McKinsey módszertan alapján a banki operációs folyamatok feltérképezésével és a veszteségek azonosításával foglalkoztam. Ezt követően az Elmű hálózati részlegén vezetőfejlesztési projektekben dolgoztam a New Way of Work módszertan mentén. Részt vettem a Magyar Posta Capex folyamatainak fejlesztésében, majd 2018-tól a Mol Nyrt.-nél támogatom a stratégiai projektek megvalósítását lean módszertannal, E2E folyamatfejlesztéssel és képzések tartásával.

Kovács-Hagyó Gábor - Vezető Üzleti Folyamat Tanácsadó / Principal Business Process Consultant

Kovács-Hagyó Gábor vagyok okleveles anyagmozgatási és logisztikai szakos gépészmérnök, informatikus.
 

2005 óta foglalkozom SAP által támogatott operatív logisztikai folyamatok tervezésével és működtetésével főleg autóipari szegmensben. Több mint 30 raktárban volt szerencsém tanácsadóként vagy vezetőként közreműködni a raktári és gyártási logisztikai folyamatok kialakításában.

 

Dr. habil. Gál Tímea - Tanszékvezető, egyetemi docens, Debreceni Egyetem GTK Logisztika Menedzsment Tanszék

2008-ban végzett a DE GTK jogelőd karán gazdasági agrármérnökként. Ezután felvételizett a Debreceni Egyetem PhD képzésére, mely során mezőgazdasági ágazatok anyagáramlási és logisztikai folyamatait vizsgálta 4 éven át. 2012-től folyamatosan a Karon dolgozik, mely során először vállalkozásfejlesztéssel és vállalkozói készségek fejlesztésével foglalkozott. 2019-es habilitációját követően a Marketing és Kereskedelem Intézet Kereskedelem Tanszékét vezette egyetemi docensként. 2024 áprilisától a Logisztika Menedzsment Tanszéket, valamint a Fenntartható és zöld ellátási lánc menedzsment kutatócsoportot vezeti. Folyamatosan fejleszti magát, kiemelten fontos számára a magas minőségű gyakorlatias oktatás és a tehetséggondozás a felsőoktatás minden szintjén.

Dr. -Ing.  Jochen Lorenzen - Head of Plant Development - Gyárfejlesztési vezető

Gépészmérnöki és üzleti menedzsmenti diplomákkal, valamint Phd címmel rendelkezik a gyártástechnológiában.
 

Több mint 25 éves tapasztalata van a BMW-nél különböző területeken, mint például vállalati stratégia, műszaki tervezés, pénzügy, logisztika és termelésirányítás.

 

Különböző vezetői pozíciókat töltött be központi funkciókban, pénzügyi igazgatóként dolgozott az Egyesült Királyságban található gyártóüzemekben, valamint logisztikai és kontrolling igazgatóként a müncheni gyárban.

 

2019 óta a debreceni gyár felépítéséért felelős fejlesztési csapat tagja, a teljes projektmenedzsmentért felelős

Dr.-Ing. Janina Roesch - Head of Production System - Gyártási rendszer vezetője

Ipari mérnöki diplomával, valamint Phd fokozattal rendelkezik szálkompozit anyagokból.

 

Körülbelül 10 éves tapasztalattal rendelkezik a BMW-nél az iparosítás, a stratégia, az innováció és digitalizáció, valamint a lean menedzsment területén.
 

2023 óta dolgozik a Debreceni üzemben, az üzem termelési rendszerének vezetőjeként.

 


Haraszti István - Minőségbiztosítási Vezető, Thyssenkrupp Springs & Stabilizers Hungary Kft.

Haraszti István vagyok, Minőségbiztosítási vezetőként dolgozok a Thyssenkrupp cégnél 5 éve, 13 év autóipari tapasztalattal, Lean SixSigma Black Belt képzésemet a hollandiai DAF kamiongyártó vállalatnál szereztem Eindhovenben. Debreceni Egyetemen szereztem meg vegyészmérnöki B.Sc., majd analitikus vegyész mesterdiplomámat. Szerencsésnek érzem magam, mert hobbimat a munkahelyen is kamatoztatni tudom- folyamatok fejlesztése, optimalizálás és a vevői igények biztosítása. Fontos, hogy nálam a minőségbiztosítás és a lean kéz a kézben jár, nem egymás ellen dolgozik. Ezt kamatoztatom a mindennapjaimban is, amit próbálok az új generációnak is átadni és meghozni a kedvet a terület, módszerek megismerésére és megszeretésére.

 

Kovács Zoltán - Operatív vezető, Neopac Hungary Kft.

2023. novemberétől a Neopac Hungary Kft. operáció vezetőjeként dolgozom. Feladatom a KPI-ok meghatározása, a teljes operáció működtetése -beleértve a karbantartást, előkészítő és artwork csapatokat ill. a mérnökséget és MEO-t is- a termelési és költség hatékonysági szempontok figyelembe vételével.

 

Fülöp Szabolcs - Ügyvezető, Trans-Sped Kft.

Debrecenben születtem, egyetemi tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem közgazdászként 2008-ban. Már ekkor tagja voltam az Egyetemi Vállalkozó Kollégiumnak, később ennek elnöke lettem. A Corvinusszal párhuzamosan a Kalifornia Egyetemen (2007-ben) MBA-képzésen vettem részt. Tanulmányaim befejezését követően a Capitol Consulting Group-nál üzleti-vállalati tanácsadóként elemzéseket, vállalati stratégiát, marketing fejlesztési stratégiát készítettem (2008-2010). 2011-től a Hungarocontrolnál helyezkedtem el, itt először projektiroda vezetésével bíztak meg, majd a stratégiai és projektmenedzsment részleget vezettem. Családi vállalkozásunkhoz, az akkori Trans-Sped Csoporthoz 2015-ben csatlakoztam, a Delog Kft. ügyvezető igazgatójaként. E cég Trans-Spedes integrációját követően annak beolvadása után a teljes Trans-Sped vezetéséért felelek ügyvezetőként.

 

Végső Gábor - Manufacturing Engineering Operations Manager, Jabil Circuit Hungary Kft.

A Jabil tiszaújvárosi gyárában, felelős vagyok a mérnökség és egyben a lean részleg vezetéséért. 
 
Feladataim közé tartozik a Lean stratégia kidolgozása és bevezetése, ezen felül a lean kultúra kialakítása és fenntartása.

Szabó János - Operational Excellence Manager, Richter Gedeon Nyrt.

Debrecenben születtem és érettségiztem, majd ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomáztam, mint Védelmi igazgatás szervező (BSc) 2011-ben, majd Védelmi igazgatás vezető (MSc) 2013-ban. Pályakezdőként Védelmi előadóként, később Műszaki koordinátorként végeztem munkát, ahol óvóhelyi gépészeti berendezéseknek a karbantartási folyamatainak a fejlesztésével foglalkoztam. 2015-ben posztgraduális képzésen a BME-n folytattam tanulmányaimat, majd 2016-ban lean folyamatfejlesztő szakértő diplomát szereztem.2017-től több nagy multinacionális vállalatnál dolgoztam, ahol lehetőségem nyílt a lean eszközök mellett a 6Sigma (2018-tól 6Sigma GreenBelt) módszertannal is megismerkedni. Nemzetközi keresztfunkcionális csapatokban dolgozva, különböző pozíciókban gyűjtöttem a szakmai tapasztalatom. 2022-től dolgozom a Richter Gedeon Nyrt-nél, mint Operational Excellence Manager, ahol felelős vagyok a hatóanyaggyártás, illetve készítménygyártás folyamatfejlesztési tevékenységeinek a vezetéséért.

Ferencz Róbert - Működési kiválóság vezető – LEO, Michelin Hungária KFT

1998-ban kezdtem el dolgozni a Michelin Hungária KFT-nél.
 

Az évek során számos meghatározó állomás volt a pályafutásomban: először Ipari Folyamatszervezőként dolgoztam, majd projektvezető és üzleti egység vezető szerepeket töltöttem be. 

 

2004 és 2005 között Észak-Írországban és Franciaországban dolgoztam és tanultam, ami jelentős mértékben hozzájárult a szakmai fejlődésemhez.

 

2005-től napjainkig a nyíregyházi Michelin vezetői csapatának tagja vagyok. Ez idő alatt folyamatosan a gyártás területén tevékenykedtem, mint aktivitás- és üzemvezető. 2024-től pedig a gyár működési kiválóság vezetője vagyok.

 

 

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.