Sárgulás képekben

2017, május 12 - 13:43
Csikósok, lovasfogatok, néptánc és kiváló hangulat – látványos fotógalériában tekinthetik meg a Debreceni Egyetem idei sárgulási felvonulásának legjobb pillanatait.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának végzős hallgatói a hagyományoknak megfelelően ezúttal is népviseletbe öltözve búcsúztak el intézményüktől és a várostól. A sárgulási menet lovasfogatai pénteken reggel indultak csikósok felvezetésével a Böszörményi úti campusról, majd a Kossuth téren tánccal, a Debreceni Egyetem Főépülete előtt pedig a lovasbemutatóval is várták az érdeklődőket.

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ