I. Egyetemi Adatvédelmi Tisztviselői Konferencia

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Debreceni Egyetem Kancellária Adatvédelmi Központ által szervezett I. Egyetemi Adatvédelmi Tisztviselői Konferencián.

Az adatvédelemhez való jog az egyik olyan alapvető érték és emberi jog, amely a világ és Európa jelentősebb emberi jogi dokumentumaiban mindenhol megtalálható. Az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 2018. május 25-i hatályba lépésével nagy lendületet vett a hazai adatvédelmi szabályozás, amelynek egyik részvevői mi magunk vagyunk. A konferencia elsődleges célja az egyetemek adatkezelése során felmerülő gyakorlati kérdések megvitatása.

Megtiszteltetés számunkra, hogy a konferencia nyitóelőadását Dr. Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal elnöke tartja. Betekintést nyerhetünk a NAIH felsőoktatási intézmények adatkezelését érintő gyakorlatába, workshopok keretén belül továbbá lehetősége nyílik a tisztelt részvevőknek, hogy válaszokat és megoldási lehetőségeket kapjanak neves szakértőktől - többek között - a hallgatókra vonatkozó adatkezelések során felmerülő kérdésekre.

A Debreceni Egyetem az oktatás vidéki fellegvára, a legszélesebb képzési palettával rendelkező egyetem. A hazai felsőoktatási intézmények között az egyik legnagyobb hallgatói létszámú egyetem. Ezt a sokszínűséget tovább növelve a Debreceni Egyetem megalapította a Mádi Bor Akadémiát, amely egy bortudományi kutató-fejlesztő és oktató intézmény az egyetem szervezeti egységén belül.

A konferencia keretén belül – kapcsolódva az őszi szürethez – szeretnénk megismertetni a résztvevőket a mádi borvidék legjellemzőbb és legfinomabb boraival, hogy az elme csiszolása mellett lelkünk és testünk feltöltődésére is lehetőséget adjunk – kapjunk.

Rendezvényünkkel hagyományt kívánunk teremteni és célunk, hogy a jövőben rendszeresen megszervezésre kerüljenek hasonló konferenciák az egyetemek között. A stafétát a Soproni Egyetem veszi át Tőlünk.

"A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt,
félti, gondozza, mint gyermekét,
majd elérkezvén a várva-várt pillanathoz,
kellő tisztelettel kóstolja az új termést."

( Hamvas Béla )

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.